Menü Bezárás

Felhívás a szegedi papucs készítés hagyományának az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Listára való felterjesztésére

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, amelyhez 161 állam nyújtotta be csatlakozási szándékát. Magyarország 2006-ban harminckilencedikként csatlakozott az egyezményhez. A listán többek között a Mezőtúri fazekasság, a Halasi csipke, a Kalocsai és Matyói viseletek, a Mohácsi busójárás, a Bukovinai betlehemezés és a Tépéi gyékényszövés található. 

Az alapítvány kezdeményezi, hogy az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felkerüljön a Szegedi papucs hagyománya. A felterjesztéshez szükséges a készítők és a használók, támogató nyilatkozatai is, és be kell bizonyítanunk, hogy a hagyomány még élő, készítik és használják. Szerencsére még létezik, hogy a menyecsketánchoz papucsot húznak és a néptánccsoportjainknak köszönhetően pedig sok papucs kopog a színpadokon is. A felterjesztéshez a Hagyományok Háza – kiemelt nemzeti intézmény – főigazgatója Kelemen László felajánlotta segítségét, hogy az igen nehéz adminisztratív munkát elvégzi az erre szakosodott munkatársuk, Tomán Zsóka etnográfus, már el is kezdte a felterjesztéshez szükséges anyagok gyűjtését.

Kérjük a szegedi lakosokat, hogy támogassák a felterjesztést!

Nézzék át a szekrényeiket, a pincét, a padlást, vegyék elő a papucsaikat, fotózzák le, ha van az esküvőjükről fényképük, küldjék el és küldjenek hozzá leírást is. Írják meg, hogy milyen emlékek fűzik a papucsukhoz, mit jelent ma egy szegedinek Szegeden a szegedi papucs? Vásárolnának-e hagyományos, vagy a továbbgondolt változatokból? Küldjék el nekünk mind ezeket, és mi csatoljuk a kérvényünkhöz.

Ez a felterjesztés egy közösség felterjesztése kell legyen, csak így lehet bekerülni a nemzeti jegyzékbe, a Szegedi Papucsért Alapítvány csak a kezdeményező és a formát adja hozzá. 

Aki papucsot szeretne felajánlani, az Alapítvány gyűjteményébe, örömmel átvesszük személyesen, elküldheti postán, vagy el is megyünk érte.

Kérjük a letölthető nyilatkozatot töltsék ki és vagy elektronikusan, vagy postán, vagy személyesen juttassák el nekünk.

e-mail cím: szegedipapucs.info@gmail.com
posta cím: 6722 Szeged, Kálvária stg, 14. Szeged Táncegyüttes
személyes leadás: 6722 Szeged, Kálvária stg, 14. Szeged Táncegyüttes, Gombos András etnográfus, együttes vezető +36/70/281289s