Menü Bezárás

Indul az első szegedi papucs-hímző tanfolyam!

A Szegedi Papucsért Alapítvány és Szent-Györgyi Albert Agóra papucs-hímző tanfolyamot hirdet, ahol az idős hímzőasszonyoktól első kézből lehet megtanulni a Szegedhez kötődő kismesterség egyik kulcselemét, a papucsvarrást vagy más néven hímzést.

A Szegedi Papucsért Alapítvány 2017 év végi alakulás óta már rengeteget tett a szegedi papucs mesterség megmentéséért. Legutóbb február 6-án, a szegedi papucs napját ünnepelték szakmai előadásokkal és az alapítvány gyűjteményéből nyílt kiállítással, most pedig elérte, hogy elindulhat az első szegedipapucs-hímző tanfolyam a Szent-Györgyi Albert Agórával közös szervezésben, a Hagyományok Háza szakmai együttműködésével.

A kézzel készült papucsok hímzői már csak néhányan vannak és ők sem fiatalok, a még hagyományos papucsot készítő cipészmestereknek nagy szükségük van arra, hogy szakértő kezek készítsék számukra a papucsfejekre kerülő motívumokat, a hímző utánpótlás megteremtése az egyik legégetőbb feladat a mesterség fennmaradása érdekében.

A papucshímzés speciális tudást igényel, nem csak azt kell tudni, milyen motívumok, milyen színvilág kerüljön a papucsokra, de speciális technikát is igényel a bársonyanyagra hímzés. A papucsot hagyományosan Szeged környéki virágok díszítik: imola, tiszavirág, gyöngyvirág, pipacs és búzakalász, ha azonban más városbeli rendelte, akkor a hímzés is változott. A régebbi, úgy nevezett török papucs sötét bársonyát zöld pöttyökkel hímezték ki. A hímzést kiegészíthetik flitterekkel, ezek a pillangós papucsok, de díszíthetik gyöngyökkel is. Egy 70 cm széles bársony 24 cm-es hosszából 5-7 papucsfej készíthető.

A március 25-én induló tanfolyamon a papucshímzés rejtelmeibe Fetter Ferencné Király Zsiga-díjas, Magyar Kézműves Remek-díjas, népi iparművész mellett Dobó Katalin, a Sallay-papucsok és Vári Andrea, a Rátkai-papucsok hímzője avatja be a résztvevőket. A hímzéstechnikák elsajátításán túl a képzés során ellátogatnak Bárkányi István papucskészítő műhelyébe, valamint Sallay Tibor cipészmester és Attali Zita világhírű tervező által megismerkednek az új szegedi papucsokkal is. A képzés tematikáját sok Rátkai-papucs hímzője, Fetter Ferencné és Beszprémy Katalin hímző, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője állította össze, a program koordinátora Vukov Anikó Veronika etnográfus, a Móra Ferenc múzeum muzeológusa.

A kurzus célja az utánpótlás nevelésen túl egy olyan élménytanfolyam nyújtása, amely minden érdeklődő számára egyszerre nyújt tudást és felejthetetlen emléket.

Jelentkezni március 13-ig a Szent-Györgyi Albert Agórában lehet, ahol majd szombatonként a kurzust is tartják. A 9 alkalmas, 36 órás tanfolyam elvégzését a Hagyományok Háza oklevéllel igazolja.
http://www.agoraszeged.hu/program/elso-szegedi-papucshimzo-tanfolyam